A harmadik osztály

by

Wilson McKenzie

Sokan voltak már ott, oda küldtek mindenkit egy idő után, az öregeknek maga volt a végzet, szinte már a purgatóriumban érezték magukat, ezzel ellentétben a fiataloknak, nekik ez volt a kezdet.

A harmadik osztályon két csoportra osztottak mindenkit, voltak az idősek és a fiatalok. Valljuk be, ez így elég ésszerűnek tűnik, bár mint a történetből a továbbiak folyamán világossá fog válni, a dolgok sosem olyan egyszerűek, mint aminek tűnnek.

Amikor először jártam a harmadik osztályon, csak mint látogató voltam jelen. Fehér falak, fertőtlenítő szag, számomra ezek borzasztó benyomások. Első harmadik osztályos élményeim elég negatívak voltak, persze, ennek is megvoltak a bizonyos okai. Az első ok, az én kedves öreg apai nagyapám volt. Szegény öreg sok mindent megélt szerény kis életében, Volt ő a szeretett focistán keresztül, az alkoholistáig minden. Persze nekünk, nekünk ezek a dolgok nem jelentettek semmit, akkor még gondtalannak hittük az életet. Hárman voltunk Én, én voltam a legkisebb. Természetesen itt is voltak előnyök és hátrányok.

Annak ellenére, hogy én voltam a legkisebb a dolgok érzelmi mozzanatai nem engem érintettek meg a legjobban. Természetesen én is éreztem dolgokat, mint mindenki más, de én mindig találtam módot, hogy az éppen aktuális érzelmeimet elnyomjam, és később, szobám magányában feldolgozzam azokat. De megint elkalandoztunk erről a bizonyos harmadik osztályról.

Nagyapám ide hatalmas reményekkel érkezett, amik persze pár hét után szertefoszlottak, és nem maradt más, csak a problémák és az elégedetlenség, természetesen nagyanyám részéről. Mindig is érzelmes asszony volt. Hármunkért mindenkor mindent megtett volna. Természetesen neki is voltak hibái, de hát mutasson nekem valaki egy tévedhetetlen embert. Aztán ott volt még az édesapám, az én egyetlen, aranyszívű édesapám. Egyetlen hibát vétett szerencsétlen ember egész életében. Bár az elég nagy volt. Ez egy másik probléma, ami kedves édesanyámra vezethető vissza. Az a szegény asszony, egyfolytában csak dolgozott, ha pedig azt befejezte, akkor takarított, ha azt is befejezhette, akkor kezdhette előröl, természetesen miattunk. Jól megöregítettük szegényt a hosszú keserves évek során.

Nagyapám tehát a reményteli hetek után erősen visszazuhant, és úgy látszott, hogy nem tudjuk kihúzni abból a gödörből, amibe a hármas osztályon esett bele.

Ott volt még ez a fószer, bajszos, okoskodó. Minden érdekelte, csak az nem, ami tényleg fontos volt, legalábbis az nem, ami nekünk fontos volt. De a baj, a baj, az már megtörtént, mire rájöttünk mit kellett volna tenni és végre megtettük azt, papi már a gödörnek nagyon az alján volt és két és félhónapnyi szenvedés után, sajnos örökre ott is maradt.

Hát ez, ez a dolog volt az én első találkozásom a harmadik osztállyal. Ahol két csoportra osztottak embereket, öregre és fiatalra, ahelyett, hogy egy csoport lett volna csak, a gyógyulásban reménykedők.