Gyermeki álmok
by
Wilson McKenzie
5 éves volt, amikor először átélte a csodát. Édesapja vitte ki élete első meccsére, 1967-ben. A hatalmas Amsterdam Arena csodálatos volt egy ilyen kisember számára. Hömpölygött az édesapjával az embertömegben és ez fantasztikus volt az ő számára.
Talán ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony focista lesz. Már a meccsen mondogatta az apjának
- Apu, én focizni akarok, apuu, apuuu!
De hiába mondogatta, az apukája nem figyelt rá, valamit nézett, így hát a kis Chris is odafordult, és még a hömpölygő embertömegnél is csodálatosabb dolgot látott, a focit, a játékosokat, a labdát. Ez még jobban arra ösztökélte, hogy neki itt kell játszania, de ezt már el is felejtette, már csak a meccsel törődött.
Miután vége lett a meccsnek, és hazafelé tartottak édesapjával, Chris ismét az apjához szólt
- Apu, megígérsz nekem valamit?
- Az attól függ, hogy mit akarsz kérni. – mondta az apja.
- Apu elviszel a válogatóra?
- Ugyan már, még életedben nem értél focilabdához, a válogató pedig holnap lesz.
- Engem nem érdekel, apu, légy szíves vigyél el.
Az édesapja egész úton próbálta meggyőzni, hogy ne menjen el, Chris nem tágított, és addig hisztizet és győzködte apját, amíg az bele nem egyezett.
Másnap az apja elvitte a válogatóra, ahol nem más, mint Rinus Michels figyelte a focizó fiatalokat. Az apja körbenézett, majd elindult egy asztal felé.
- Jó napot, én a fiamat szeretném benevezni a válogatóra. Hogy tehetem ezt meg?
Kérdezte az asztalnál ülő férfitól.
- Hány éves a fia?
- 5 éves, 1962-es korosztály.
- Akkor kérem töltsék ki ezt a lapot és adják le a következő asztalnál!
- Rendben, köszönöm szépen.
Azzal elvette a férfitól a lapot és a tollat.
- Gyere fiam, ezt ki kell töltenünk. Jó móka lesz!
Ezután édesapjával szépen kitöltötték a lapot és leadták a másik asztalnál ülő hölgynél, mit kiderült a ’62-es korosztály válogatója 11 órától lesz. Amit szépen ki is vártak. Apja természetesen tudta, hogy a fiát nem fogják beválogatni, jószerivel, akkor ért először labdához. Christ kipróbálták mindenhol, a kapuban, a védősorban, a középpályán és a csatársorban. Chris nem remekelt, csetlett- botlott. Ezután apja félrevonult az edzővel és beszélgetni kezdtek.
- Nézze nem fogok magának hazudni, a fia nem tud focizni. Látszik rajta, hogy először ért labdához életében, de a tehetséget is látom benne, főleg középpályán, ügyesen mozog, de a labdát nem tudja kezelni, de ha gyakorol pár évet, akkor még kiváló focista lehet belőle. Hozza el pár év múlva.
Chris látta, az apja arcán, amikor felé fordult, hogy nem vették fel az ificsapatba.
- Nézd Chris, az edző azt mondta, hogy idén sajnos nem tudsz bekerülni, de ha keményen gyakorolsz, minden nap, akkor pár év múlva bizony felvehetnek az ifi akadémiára.
Ezután egész hazaúton egy szót sem szólt Chris, az apja hiába kérdezgette ő nem volt hajlandó válaszolni. Azután a nap után, a kis Chris minden nap kiment, a lakásuk melletti betonos pályára, és rúgta a bőrt. Ha esett, akkor esőben, ha egyedül volt, akkor egyedül, de lement és minden nap játszott egy keveset. Későbiekben elkezdett eljárni idősebb fiúkkal, akik ugyan azon a telepen laktak, ahol ő. A nagy fiúkkal játszva kikupálodott, és olyan fizikumra tett szert, amit bárki megirigyelhetett volna az ő korában. Ez így ment, egészen 1972. április 14.- ig, amikor is betöltötte a 10. Ekkor odaforult édesapjához, és megkérte, hogy kísérje el egy újabb válogatóra. Chris fantasztikus formában játszott, aminek az lett az eredménye, hogy 1972-ben egy hűvös tavaszi napon, az Ajax ificsapatának a tagja lett. Az volt élete addigi legboldogabb napja.
|