Wilson McKenzie honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozás
 
Wilson McKenzie
 
Linkek
 
The Jack and Joe Crew

The Jack and Joe Crew

by

Wilson McKenzie

 

-Ideje indulni, Jack!- szólt be az iroda ajtaján Joe.

-Ennyire várnak minket?- kérdezte Jack.

-Tudod milyen fontos személy vagyok a körükben

-Persze, te zsaruk gyöngye, minden helyszínelő istene!- nevetett Jack.

-Jól van fogd be, engem legalább még hívnak!

-Az nem az én hibám volt, akármit is mondanak, az- az idióta Tyler nem zárta le a helyszínt, azt hittem már végeztek!- mondta szinte kiabálva.

-Jól van higgadj már le, csak szórakozom!- próbálta nyugtatni. Ezután intett a kezével, hogy most már tényleg induljanak. Jack felállt és elindultak a kocsihoz, egész úton a kocsi felé nem szólalt meg senki. Egészen addig, míg ki nem étek a garázsból, ekkor Jack Joehoz fordult.

-Figyelj haver, ugye mi akkor is barátok lennénk, hogyha nem dolgoznánk együtt, igaz?

-Persze, egyértelmű!- válaszolt Joe.- Miért? Valami baj van?

- Mondhatnánk úgy is, ma reggel, míg te kajáért voltál Brodey behívott az irodájába, hogy beszélni akar velem! Azt mondta, hogy a legutóbbi eset után nincs több húzásom, egy apróbb hiba és repülők. Kereshetek új munkát.- ezután Joe szemébe nézett, majd folytatni akarta, de eközben Joe közbeszólt.

-Ugye nem bírtad ki?! Beszóltál neki?! Kirúgott?- kérdezte Joe dühösen.

-Ismersz, 20 éve dolgozunk együtt. Elmagyaráztam neki, hogy az nem az én hibám volt, és hogy Tyler egy idióta, csak kicsit durvább szavakkal!

-Mit mondtál neki, Jack?- kérdezte Joe fejingatva.

-Szó szerint? Hát igazából „Tyler egy csökött gyökér, aki piacon vette a helyszínelői diplomáját, és hogy maga hallgat rá azt jelenti, hogy maga sincs valami magasan képezve” Igen kábé pontosan ezt mondtam.

-Te nem vagy normális, lehülyézted a saját főnököd, te nem vagy normális Jack Steven McKenzie, te skót anyaszomorító. Nem hiszem el, miért ne tudod, csak egyszer befogni a szádat.- mondta Joe és dühösen vezetett tovább.

-Hát igen a tökéletes Joe Flenagen, az amerikai fenegyerek, hogyan is érthetné meg azt, amit én érzek.- mondta színpadiasan Jack.

-Jól van, ma bemegyek ma Brodeyhoz, és megmondom neki, hogy ha téged kirúg velem se számoljon.

- Te még nálam is hülyébb vagy, szerinted ez meghatná, ne tedd tönkre a karriered miattam, egy barát se ér meg ennyit.- mondta Jack.

-Figyelj 20 éve ismerlek, ha kirúgna, alapítunk egy marha jó detektív céget, egy ilyen magánnyomozó irodát!Jó lesz!- mondta nevetve.

-Komolyan képes lennél rá, csak azért mert 20 éve ismersz?- kérdezte Jack.

-Figyelj, az- az igazság, hogy kezd elegem lenni ebből az egészből. Jó lenne valamit kezdeni, amiben én szabom a feltételeket, és nem egy ilyen Brodey féle gyökér parancsolgat nekem. Eközben elérték a helyszínt. Leparkolták a kocsit, ezután elmentek a helyszínre.

-Mi a helyzet, fiúkák?- kérdezte Joe a jelen lévő helszínelőket.

-Megint te Flenegen, pedig direkt kértem, hogy mást küldjenek. Látom itt a jobbik feled is! Hogy megy McKenzie kirúgtak már?- kérdezte viccesen.

-Hát erre rendesen rátapintottál, ez az utolsó napom!

-Bocs Jack, nem hittem volna!- válaszolt a helyszínelő.

-Semmi baj Levi, ne zavarjon. Már engem se érdekel. Igazából már ki sem kellett volna jönnöm a helyszínre. Tényleg Joe mi lenne, ha elmennénk innen a búsba?- kérdezte Jack.

Jó ötlet, menjünk sörözni, ismerek egy új helyet! Hoppsz, előtte még fel kell mondanom.

 

Később a sörözőben

 

-Hát ez könnyebben ment mint gondoltam volna. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen elenged, olyan volt, mintha nem is érdekelné.

-Talán mert nem is érdekelte!-mondta nevetve.- Te szerinted mi legyen a neve a cégnek? Mit szólnál valami skótos névhez?- kérdezte.

-Az az igazság, hogy már délután bejegyeztettem a hivatalba, az engedélyünk 3-4 nap múlva megjön. J & J Crew néven jegyeztettem be a céget, mint Jack and Joe Crew. Azóta már szereztem magunknak egy orvos szakértőt is Dr. David Westhampton, most diplomázott. Azt monda szívesen eljön, ha bekapcsolódhat a nyomozásba.- mondta

-És belementél? Nem hiszem el, csak a nyakunkon fog lógni,nem gondolod?

-Nem hiszem, plusz mindenki azt mondja, hogy megéri, mert rohadt jó szakértő!

-Hát akkor erre igyunk!-mondta Jack és kortyolt egy nagyot. Sörözgettek még egy két órát, majd mindketten hazamentek.

 

Másnap reggel rögtön csörgött Joe telefonja, nagy nehezen elolvasta a kijelzőt, és látta, hogy Jack hívja.

-Mi a franc van ilyen korán? Ahelyett, hogy élveznéd a munkanélküliséget engem zaklatsz?-kérdezte.

-Az a helyezet pajti, hogy nem vagyunk munkanélküliek, megtaláltam az első megbízatásunkat és el is fogadtam, remélem nem leszel mérges!

-De egy kicsit az leszek, de ez nem számít, mi az ügy?

-22 éves egyetemista lány, hazafelé jött egy koncertről, de soha nem ért haza, a holtestét a parkban találták meg.- újságolta Jack boldogan.

-Egyből egy ilyen üggyel kezdesz, ne gondolod, hogy kezdhetnénk egy könnyebbel is?

-Dehogy, egyébként találtam magunknak egy irodát, a régi Riverside Hotel, emlékszel az a kicsi a folyónál? Kibéreltem! Találkozzunk ott egy fél óra múlva, de most megyek. Cső!- és már le is tette a telefont, Joe még csak el sem tudod köszönni.

 

Joe ott volt a megbeszélt időpontban, de megával hozta Dr.Westhamptont is. Aki feszengve ült az egyik székben, amíg Jackre vártak.

-Nyugi Doki, lazítson kér valamit inni?- kérdezte és próbálta nyugtatni.

-Nem köszönöm jól vagyok.- válaszolt a doktor, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy próbálna megnyugodni. Ekkor azonban befutott Jack, egy mappával a hóna alatt.

-Bevetettem a kapcsolataimat és megszereztem az eddigi anyagokat, a gyilkossággal kapcsolatban.

-Nem lehet sok, egy ilyen új ügynél.

-Ki mondta, hogy ez új ügy, már két éves.-mondta Jack

-Micsoda, egy két éves ügy, te nem vagy normális.- mondta meglepődve Joe.

-Nyugi haver, megoldjuk, nem volt más csak ez, és jó sokat füzet a család, ha rájövünk, hogy ki ölte meg. Hello Doki. – köszönt közben oda Jack a székéből most felálló Davidet.

-Ki az áldozat?- kérdezte Joe

-Anne Divoff 22 éves, 2006.szeptember 5.-én hazafelé tartott egy koncertről, amikor megtámadták, később a tettes elvágta a torkát, és otthagyta a hulláját a parkban. A lányt nem rabolták ki, így valószínűleg a gyilkosunk élvezetből ölt.

-Fantasztikus, még hogy nem nehéz ügy! Nem hiszem el, te nem vagy eszednél, ezt elvállalni, az kéne, hogy még egy idióta sorozatgyilkos is ránk szálljon, ha esetleg nyomot fogunk.

-Ne aggodalmaskodj, jó móka lesz.- mondta Jack. Ezután Doki ott maradt a szállodában, míg Jack és Joe elmentek és újra kikérdezték a rokonokat. Semmi érdemelegeset nem tudtak meg. Mindenki ugyanazt mondta, amit két évvel korábban, így zsákutcába futottak. Ezután újralátogatták a helyszíneket, átnézették Dokival a boncolási jegyzeteket, és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Doki felfedezte, hogy egy furcsa anyagot találtak meg Anne nyakán, amit nem tudtak beazonosítani. Ám Doki átfogó kutatása meghozta az eredményt. Kiderült, hogy a furcsa anyag, nem volt más, mint némi parfüm, és valami furcsa nem emberi nyál keveréke. Mikor Doki ezt elújságolt Jackéknek, nem tudták mit kezdjenek vele.

-Nem emberi nyál, akkor mi, egy kutya elvágta a nyakát és elrejtette az erdőben?

-Nem hiszem, szerintem medve volt.-füzte hozzá Jack.

-Nem fiúk nem értik, ha állati nyál lett volna, akkor be tudták volna azonosítani, ez valami más, ami se nem emberi se nem állati!- örvendezett David.

-Most szórakozol, azt akarod mondani, hogy valami idegen lény a Buffyból ölte meg ezt a csajt?

-Mi az a Buffy?- kérdezett David

-Az egy régen futó sorozat volt, amiben a főhős vámpírokat, meg démonokat ölt- mondta nevetve Joe.

-Ha ez így van, ne nevessen, még ez is előfordulhat.- mondta tettetlen komolysággal David. Ekkor Joe abbahagyta a nevetést.

-Komolyan beszélsz Doki? Tényleg nem viccelsz?- komolyodott meg Joe is. Ezután Jack akart megszólalni, de ekkor kinyílt az ajtó, és egy magas férfi lépett be rajta.

-Üdv Doki,miért hívott? –kérdezte az idegen.

-Vannak bizonyos problémák!- mondta a doktor és bemutatta a fiúknak is az idegent.

-Fiúk ő itt Kalel, Kalel, ő Joe Flenagen, ő pedig Jack McKenzie!

-Örülök a találkozásnak uraim, miben segíthetek?- kérdezte

-Ők még nem tudják.-szólt közbe David.- Jó lenne, ha előröl elmesélnél nekik mindent.

-Ez egy hosszú éjszaka lesz.- mondta Kalel, majd leültette Joet és Jacket, és elmesélte, hogy hogy ismerkedett össze Daviddel. David még kisgyerek volt, amikor az édesapjával elmentek sátorozni a Westmmore tóhoz. Ott azonban valami megtámadta őket és megölte az apját, és valószínűleg Davidet is megölte volna, ha Kalel nem lép közbe.

-Ezt nem hiszem el, ez valami szopatás, ilyen nincs, éjszakai lények, meg fura örökéletű ufó!- nevetett Jack.

-Először is nem vagyok se ufó, se örökéletű. Körülbelül 170 éve jöttem egy Kree nevű bolygóról. Én vagyok az utolsók egyike a fajtámból. A világunkban háború tört ki, a népem és egy furcsa idegen faj között, amit elvesztettünk, ezután szétszóródtunk, mára már csak alig 30-40 maradt belőlünk. Tudom ki ölte meg azt a lányt, és az nem evilági teremtény volt, meg kell keresnünk és le kell vadásznunk, mielőtt újra öl.

-Ez az ügy már két éves, nem gondolhatod komolyan, hogy még mindig él, akkor több halott lenne.- hitetlenkedett Joe.

-Nem, ezt a dolgot Ares-nek hívják, ez egy félig medve félig ember szerű teremtmény. Ami kábé 2004-ben jöhetett a Földre, ezután megölt valakit, majd téli álomra merült, amiből 2006-ban ébredt, most még alszik, de bármelyik percben felébredhet és egy újabb áldozatot fog keresni. Egyedül nem bírok vele. Segítettek vagy nem?- nézett kérdőn a fiúkra.

-Adj nekünk két percet!-kérte Jack

-Lószart, segítünk, ha igaz amit mond, akkor egy perc is túl sok. Szerzünk fegyvereket kimegyünk és levadásszuk. Egy feltétellel!- fordult Kalelhez.

-Csatlakozol hozzánk és segítesz ilyen szörnyecskéket találni és megölni! Áll az alku?- nyújtotta a kezét Kalel felé. Kalel egy ideig nézte a kezét, majd belecsapott. Áll az alku.

-Na és hol kezdjük?- kérdezte szenvtelenül Jack

-Először is nem kellenek speciális fegyverek, megteszi a ti primitív kézifegyveretek is.

-Primítív? Na gyere most verlek agyon!- fordult oda dühösen Joe. Jack elé állt és próbálta leállítani, ami 2 perc nyugtatgatás után sikerült is. Később Jack odament Kalelhez.

-A fegyveréről ne beszélj lekezelően, arra nagyon fel tudja húzni magát.

-Köszönöm a jó tanácsot Mr. McKenzie-biccentet Kalel.

-Elég a Jack, végül is együtt fogunk dolgozni.- ekkor azonban Joe tűnt elő a semmiből.

-És van valami terved, hol kezdjük, csapdát állítunk, hasonlók?-kérdezte.

-Igazából nem lesz nehéz elkapni, az Ares egy nagyon buta lény.

-Ezt esetleg bővebben is kifejthetnéd nekünk.- szólt közbe váratlanul David, egy revolverrel a kezében.

-Te meg mi a picsát csinálsz?- kérdezte kissé meglepődve, de kissé dühösen Jack.- Előbb lősz le minket, mint az a szart kint az erdőben.- ám Jack legnagyobb meglepetésére Doki célra tartott és lőtt, és minden gond nélkül lelőtt egy képet a falról.

-Tudod, van egy kis gyakorlatom, az orvosin néha az unalmasabb éjszakákon elmentem néha Kallel vadászni.- mondta önelégült mosollyal.

-Aha, Kallel, mi is hívhatunk így? Vagy ez csak Doki kiváltsága?- fordult Kalelhez Joe. Kalel töprengett, majd válaszolt.

-Ha jónak látod hívj Kalnek, engem nem zavar, végül is együtt fogunk dolgozni. De ne térjünk el a lényegről, az Ares valószínűleg az erdőben van, ma este bemegyünk, és megpróbáljuk megkeresni, ha megtaláljuk lelőjük és pont, történet vége az Ares halott lesz, mi pedig kereshetjük a következő idegent.- mondta Kalel.

-És mond csak, körülbelül hány ilyen idegen él a Riversidetownban?- kérdezte Jack.

-Pontos számot nem tudok mondani, körülbelül 3000-4000, de lehet kevesebb is, az utóbbi időben szépen levadásztam őket. De Riversidetown nem kis város, így nem tudok eleget megölni.

-Nem akarok közbevágni, de három erdős rész van a városban, melyikbe lehet?-kérdezte Doki

-Egyértelmű, hogy abban, amelyik közelében a gyilkosságok történtek. Anne Divoff a Lakersfieldnél halt meg.

-Ahogy a másik is.-vágott közbe Kalel.

-Te ezt meg honnan tudod, ha szabad megkérdeznem?-kérdezte Jack.

-Feltörtem a helyi rendőrség szerverét és megnéztem.-mondta nyugodtan.

-Nincs is gép a közelben!.-mondta elképedve Joe.

-Ki mondta, hogy szükségem van rá.-válaszolt Kalel egy félmosoly kiséretében, majd elindult az ajtó felé.- Na jöttök, vagy inkább kiszálltok?

-Minket már egy gránáttal sem robbanthatsz ki ebből az ügyből testvér!-válaszolt Joe.

-Ezt nem értem, én nem vagyok a rokonod.-mondta értetlenkedve Kalel.

-Ez csak egy kifejezés, idióta amerikai szleng, ne is törtödj vele.-mondta Jack, majd immár négyen elindultak a Lakersfieldi erdőhöz. Az úton mindenki csendben volt senki sem beszélt, de még így is úgy tünt a 15 perces út, mintha csak 2 perc lett volna. Jack leparkolt az erdő szélén. Miután kiszálltak, hátramentek a csomagtartóhoz és elővették a fegyvereiket.

-Két csoportra oszlunk, én Jackkel megyek, míg Doki Joeval. Így megfelel?- kérdezte Kalel.

-Nekem igen.

-Nekem is.

-Nekem meg főleg nagyfiú.- válaszolta Jack.

Három órán át kutatták az erdőt, de egyikük sem találkozott az ares-szel. Jack többször is kifejezte, hogy unatkozik, emiatt Kalel az idegösszeroppanás szélére került. De nem adták fel és keresték tovább, aminek meg is lett az eredménye.

-Pszt, ott van-szólt Doki

-Látom, leszedjem vagy szóljak Jackéknek?- kérdezte. De nem várta meg a választ rögtön telefonált.

-Jackieboy, asszem megtaláltuk az Ares-t! Nem tudnátok idejönni?-  kérdezte.

-Pillanat, meg kérdezem a nagyfiút!- ezután odafordult Kalelhez.

-Hé, predátor Joeék megtalálták az Arest, azt kérdezik, mit csináljanak.

-Öljék meg, a fegyveréből 4-5 lövésre lesz szükség, de pontosan kell céloznia. Az Aresnek két szíve van, egy a jobb másik a bal oldalon, mindkettőbe minimum két lövés kell, ha ezután sem hall meg kell egy golyó a fejébe is.

-Na figyelj, két szíve van jobb- bal oldalon, mindkét szívébe két golyó kell, plussz, ha nem pusztul el, akkor lődd fejbe még a móka kedvéért. De a lényeg, hogy nyírjátok ki.

- mondta.

-Oké csőcső!- aztán letette a telefont.

-Doki, tudom, hogy jól lősz, de most nagyon figyelj, ennek a szarnak két szíve van, tied a jobb, enyém a bal oldali, két pontos golyó kell! Elkezdek számolni, és háromra tüzelj!- Doki bólintott, hogy megértette, és célzásra emelte a fegverét. Ezután Joe is célzott, és elkezett számolni.

-Három, kettő, egy … most!- azzal mindketten elkezdtek tüzelni. Joe mindkét golyója egyből eltalálta az Arest, de Doki egyik lövését elhibázta. Az Ares pillanatnyi meglepetsége után megindult Joeék felé, nagyon gyorsan mozgott, így Joe nem tudta becélozni. Az Ares elérte és hatalmasat lökött rajta. Joe nekirepült egy fának, ezután az Ares Dokihoz fordult, de ő addigra már célzott és lőtt. Eltalálta az Arest pont a két szeme között, de az nem halt meg, ám látszott, hogy nagyon legyengült, így elfutott. Doki ezután odafutott az eszméletlen Joehoz.

- Jól vagy?

- Mégis mit gondolsz? – vetette oda Joe – egy kibaszott szörnyeteg most vágott oda, egy rohadt 300 éves fenyőhőz?

- Látom semmi bajod, visszatért a bunkó amerikai! – azzal dühösen arébb lépett Joetól. Ezután befutott Kalel és Jack is.

- Kösz, hogy jöttél segíteni, te skót anyaszomorító! – dühöngött tovább Joe.

-Elhibáztad? – kérdezte Kalel flegmán. Joe dühösen rápillantott.

- Nem, de kérdezétek meg őlordságát, hogy hogy menekült el ez a vack. – ezután minden szem Dokira szegeződött. Aki lányos zavarában nem tudott megszólalni.

- Mennyire sebesítetted meg? – kérdezte Kalel.

- Én kétszer szíven lőttem, Doki pedig egyszer fejbe, de a szemét elfutott.

-Hm. – mormogta Kalel. Ezután Joe és Jack összenéztek, hátha egyikük tudja mi volt ez a Hm.

- Hm, mégis mire gondoltál ezzel? – kérdezték szinte kórusban.

- A feladatot elvégeztük, az állat el fog pusztulni, ekkora sebesülést nem tud regenerálni, csak a tetemét kell megtalálnunk, az pedig nem lehet messze, valószínűleg, már nem tud mozogni, haldoklik. – mondta tettetlen nyugalommal az idegen.

- Elvégeztük?! – kérdezte felháborodottan Joe – Mi az, hog elvégeztük? Itt egyedül engem ért sérülés harc közben.

- Emiatt ne aggódj, az emberi test törékeny, nem kell szégyenkezned. –miután Kalel száját elhagyták ezek a szavak, Joe majdnem felrobbant, de Jacknek sikerült lecsillapítania. Később Kalelnke igaza lett, az Ares tetemét 300 méterre északra találták meg, a folyónál. A csapat ezután visszatért a Hotelbe.

- Kalel, ha gondolod itt maradhatsz, eléggé megtetszett nekünk ez a rémvadász munka. Örülnénk, ha továbbra is ezt csinálhatnánk ezután. – mondta Jack

- Nekem is megtiszteltetés lenne. Persze, csak ha Joe nem ellenkezik. – Joe megrázta a fejét, hogy nincs ellenvetése.

- Akkor ezentúl ez lesz a munkánk?- kérezte Doki, ezután tekintetét a többiekre emelte.

- Akkor ez lesz a munkánk! – jelentette ki Joe.

 
Így Múlik az Idő
 
Látogatóim
Indulás: 2010-01-01
 
2010
2023. Július
HKSCPSV
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77