Fájdalommal teli szívvel ülök a verandán

Hallgatom a tavasszal előbújt madarak édes énekét

Gyönyörű dolgokat látok, s mégis szívem kétségek közt hever

Tudatom kételyeket ébreszt bennem

Nem érzem úgy, hogy a nyár sugarai rám is úgy sütnek, mint bárki másra

Szenvedek csak a csodás tikkadásban

Küzdeni próbálok, de erős a félelem fátyla

Szívem nem elég erős, hogy felülemelkedjen

De nem adhatom fel, mert elveszek

Tudom, hogy magammal vívok harcot, így nem nyerhetek

A tudatom küzd a szívemmel, de a kétség hatalmas

Nem látom a kiutat, zsong a fejem, fáj a szívem

De küzdök, mert élni így nehéz, szinte lehetetlen küldetés

Ha nyerek ezer szóval kürtölöm világgá, ha nem, nem lesz több lüktetés

Se dal, se madár, se tavasz, se nyár, se élet, se semmi, se más